a nyárra készülve
a múlt héten szinte forrot a számítógépem, rengeten írtak és kerestek szállást tavaszra, nyárra. Ez persze nem könnyű, hiszen Toszkánában nagyon sok szép van, amikből én csak párat tettem fel ide. Örülök neki, hogy sok visszajáró vendég is ír, akik már ismerik Toszkánát, van aki ugyanoda jön vissza, van aki új részeket szeretnemegismerni.
Rossz hír: Húsvétra már kevés hely maradt, pedig idén nagyon korán lesz. Talán pont ezért nagy a kereslet a Május hónapra, ami szerintem ideális hónap, mert már lehet nagyon meleg is ha süt a nap, de még ki lehet bírni és nincs zsúfoltság. Míg Firenzében május-junius és szeptember a főszezon addig az apartmanházak június végén kezdenek megtelni, tehát itt kedvezőbbek az árak és nagyobb a választási lehetőség. Aki júliusra tervezi a nyaralást az gyorsan kezdje el szervezni, mert ebben a hónapban fogynak el a helyek legelőször. Augusztusra még van bőven hely, de az árak ilyenkor a legmagasabbak, és az utóbbi években az idő sem volt igazán jó - ami csak jól, jött mert kibírható volt a hőség.
És most pár általánossaág, Olaszországban már kezdődik a San Rémoi Dalfesztiválra való készülődés, hiszen ez egy olyan hét, amikor minden este élőben kapcsolják az ottani színházat, és több kategóriában hírdetnek győztest a végén (RAI UNO).
Aztán persze itt Lajaticoban megint Bocelliről kezdenek beszélni, hiszen idén is lesz koncert - nem tudni még a dátumot, de július második feléről beszélnek. A tavalyi koncert LIVE dvd-n és cd-n a napokban jelent itt meg, a falu minden családja ajándékba kap egyet a lemezgyártó cégtől.
Az idő még rideg, egyik nap kabár nélkül sétálunk a napon és sütkérezünk, másnak 1 fok van és hideg, szeles idő van. De lassan csak elmúlik ez a tél is.
|