2011es év programjai

annyi program van idén is hogy képtelenség lenne feltenni ide még a felét is, de
Mivel a facebookos oldalunkon képekt és linkeket is fel lehet tenni oda írok fel sok programot, érdemes oda benézni - keressétek a Toszkána Mániát !!!
pár kielmelt ajánlat :
Arezzoban minden hónap első hétvégéjén rendezik a nagy antik vásárt, a piacokról olvashatsz az adott menüpontban, klikk ide.
Márciustól október végéig tartanak idegenvezetővel sétát Pisában hétfőn-csütörtökön-szombaton reggel 10,45től a Piazza XX Settembre térről indulva az Arno parton, Borgos stretto, Piazza dei Cavalieri és természetesen a Piazza dei Miracolinál ér véget, vagyis a ferde toronynál. A séta kb 2 órát tart és 12 euroba kerül. Info itt.
július 2 Sienában a híres lovasverseny vagyis a Palio első futama (második aug16)
július 9 NOTTE BIANCA Volterrában, vagyis utcai zene, előadások és a múzeumok késő éjjel is nyitva, discozene reggelig az egyik parkban
július 13-17 MERCANTIA vagyis Certaldo népszerű középkori fesztiválja (30ezer látogató)
július 18-31 VOLTERRATEATRO vagyis különböző stílusú elúadások Volterrában és a környező kisebb városkában
július 20án főpróba, 21én koncert Lajaticoban Andrea Bocellivel a Teatro del Silenzio szabadtér színházban, jegyek 69-230 euro között, kb 10-12ezer nézőnek van hely, infoért klikk ide
augusztus 6 NOTTE BIANCA Volterrában, zene, standok, múzeumok és éttermek nyitva egész éjjel
augusztus 15 Feragosto, egy igazán olasz ünnepnap a nyári pihenés és piknik napja, bár római eredetű. Sok bolt, étterem be van zárva ezen a héten (kivéve a tengerpartiak persze)
augusztus 16 Sienában a Palio második futama
augusztus 21-28 Volterra ad 1398 vagyis középkori hét
szeptermber 4 ASTILUDIO vagyis a középkori zászlódobálók versenye
okt 15-22 között van a San Luca vásár Imprunetában, ami olyan bucsu szerű kirakodovásárral, standok helyi termékekkel 18án állatvásárral, nyereg nélküli lovasversennyel, és 20án este tüzijátékkal. Ugyanez a San Luca megvan Pontederán okt is nagy vidámparkkal a város szélén, piaci standok itt és a belvárosban hétvégén ls aboltok is nyitva vannak.
Aztán pl okt 22én kezdődik Volterrában a Volterragusto, ahol szintén standok vanna, sajttal, olajjal, borral, fehér szarvasgombával, sonkával, csokival. Oktober 23án Pistoiában középkori napokat tartanak. Aztán van régiségpiac Pontedera mellett Ponsaccoban okt 15én, Bientinában és Pratoban okt22én, Firenzében a Fierucola nevű őszi termékek vására okt 16án standokkal, programokkal.
2011es év őszi boros programjai
junius első hete: Chianti : Chianti Classico é vagyis a Chianti bor termelőinek bemutatója és szemiáriumok. Info http://www.classico-e.it/
szeptember második hétvégéjén, vagyis idén szept 8-11 Greve in Chianti : Rassegna del Chianti Classico. A bejáratnál 10 euroért leeht venni egy poharat amivel 10 féle bort lehet kostolni. Nyitva csütörtök 17-21, péntek és vasárnap 11-21ig, szombat 11-19ig.
szeptember 3. hétvégéje idén szept 15-18 Panzano - Vino al Vino már 15 éve megrendezik a helyi 20 termelő boros napjait. A város főterén, belépő 15 euro amiért egy poharat is kap mindenki és végigjárhatja a standokat. Nyitva csüt. 16-20, pént. 12-19,30 szomb-vas 11-20,00 Info http://www.vinoalvinopanzano.com
szeptember 10-11 Prato : di Vini e profumi a Crmigniano zona borainak és a pratoi ételek bemutatója a Pratoban található Parco di Palazzo Buonamici parkban
szept 25 Impruneta : Fest del Uva - du3kor kezdődik a 4 városzrész csapatainak boros-szőlős zenés bemutatója közben pedig kostolgatni lehet a helkyi termelők borait. Info itt http://www.lafestadelluva.it/

oktober 8-10 Arezzo : Tuscany Wine egy vásár termelőkkel, megrendelőknek és érdeklődőknek, a belépő 10 euro, minden nap 9,30-18,30 között további info itt http://www.tu-wi.it/
okt 29-30 (oktober utolsó hétévégéje mindig) Montalcino Sagra del Tordo ami egy középkori játék és annak keretében a helyi termelők standjain megkostolható a híres Brunella di Montalcino is
egy lista azokból a pincészetekből ahol megmutatják hogyan készítik a bort és meg is lehet kostolni:
-
Azienda Montefioralle -Greve in Chianti , via Montefioralle 49. Kisebb családi vállalkozás 2-20 fős látogatói csoportoknak, saját boruk és olajuk mellett helyi termékeket is megmutatnak, ára fejenként 15 euro (10 fő felett 10 euro). szerveznek buszt is aki kéri Greve központjából. Szüret oktober elsp hétévégéjén amit meg leht nézni, cska elpre be kell jelentkezni.
|