2009 nyár programok
a teljességet nélkülöző de mégis nagyon hosszú lista a nyári hónapok rendezvényeiből
SHOPPING
Július elején 10e körül kezdődik a nyár végi árleszállítás, amikor mindent 30-50 majd 70%kal leáraznak TÉNYLEG. Ekkor sok városban megadott napokon éjszakai is nyitva vannak az üzletek, vagyis 21.30 - 23.45ig, mert napközben túl nagy a meleg, ezért az esti séta összeköthető egy kis shoppingolással, amihez persze szabadtéri programok társulnak. Vigyázat, mert augusztusban sajnos a legtöbb bolt, de sok étterem is bezár egy-két hétre a feragosto vagyis aug 15 körüli idpszakban. Sok tengerparti helyen nyitva maradnak késő este is, akár éjfélig, és a nagyérdemű az utcákon korzózik egészen éjfélig. A nyári leárazások után már csak néhány darab maradt, lassan jönnek az őszi divat újdonságai mialatt kint még tombol a hőség.
San Gimignano
- 'Dentro e fuori le mura' – 50 program (koncert, opera, klasszikus zene) a piazza del Duomo-n júli 4 és aug 30 között, pl Nabucco augustus 4én
Volterra
- Középkori hét aug 16 - 23, lovagi csatával íjász versennyel, koldussal és nemessel, zászlódobálok és felvonulások, tűnyelők... vasárnapra koncentrálódnak az események, ilyenkor belépő is van (kb 9 euro)
Viareggio
- Citadella del Carnevale Marco Polo days 16th-18th July and other spectacles on the 24th, 25th July and 10th August
- Shakespeare Festival at the Villa Borbone, spectacles on the 9th, 21th, 28th July, 4th, 14th and the 23th August
Sarteano
Medieval games and programs called Giostra del Saracino 25th 31st July4th, 7th 11th 14th and final evening on the 15th August, spectacles start at 3.30 and 6 pm
Bientina
Medieval horse game on the 12th and 17-19th July called Palio di San Valentino
Italian music festival 2nd, 20th 21th July, 9th 15th 29th August
Versiliana Festival at the Café della Versilia and Café Pucciniano with Mozart starts on the 9th July and lasts 2 month, spectacles 17th, 24th July, 5th 6th, 7th 8th 17th 19th 20th 21st 30th August
Festival Pucciniano– Puccini operas at the big open air theatre at the lake
Boheme 10, 15, 19 July, 1, 14, 21 August
Tosca 11, 17, 26 July, 9, 20 August and 27-30 August (Lucio Dalla)
Manon Lescaut 2, 8, 13 August
Turandot 18,25,31 July 7, 22 August
Castelfiorentino
- Sapori di Musica e teatro means music and theatre on the 20th and 29th July, 3rd and 28th August in different points of the area
San Casciano Val di Pesa
Effetto notte – music, theatre, cinema between 19th June-4th September
A híres Palio lovasverseny Siena főterén július 2án és augusztus 16án, melyről a középkori festák címszó alatt olvashattok részeletesen.
Livorno

Mintha Velencében lennénk!!!!!!!!!!Július 31.-augusztus 9.-ig színes programok láthatók, zenészek, művészek előadásai, valamint tipikus ételek-italok kóstolója, kiállítások, a gyerekeknek cirkuszi előadások...
info: 0586-820204
Follonica
Sörfesztivál! Augusztus 6-9.-ig este 18 órától egészen hajnali 2-ig a különleges söröké a főszerep...6 sörkészítő mester italait lehet megkóstolni, megízlelni.1 zsetonért, ami 1 euróba kerül, 10 cl sört lehet inni!Élőzene szórakoztatja majd az érdeklődőket...
info: 340-9746888
www.degustatoribirra.it
Massa Marittima
Augusztus 9.-én hagyományos középkori bemutató illetve verseny lesz, ahol is sólyomra kell íjat lőni különböző nehézségekkel.A várost 3 részre osztó (újváros, óváros és "borgo") csapatok versengenek egymással este 21 órai kezdettel.Előtte kosztümös felvonulás egészen a Dóm térig...
info: 0566-913711
www.massamarittima.info
Parco della Maremma (Grosseto)
Augusztus 7-16.-ig a fesztivál keretein belül lesz afrikai regae zene (10.-én), majd mozi fesztivál, gyermekeknek játszópark, aztán tradicionális és vegeteriánus ételek kóstolója, vására, ökopiac, természetes életmód, egészséges étkezés, kikapcsolódásként wellness kezelések, masszázs (Shiatsu)...
info: 0564-48771
www.festambiente.it
Contignano (Siena)
Augusztüs 12-16.-ig "ravioli", azaz töltött tészta minden mennyiségben...Pénteken és vasárnap ebéd és vacsora is lesz, a többi napokon csak vacsora!Utána pedig a táncoslábúaké a porond.A záróesten meglepetés koncert...
info: 0578-52062
Santa Maria a Monte (Pisa)
Augusztus 16-19. és 22-23.-án "sült krumpli" fesztivál!Az első nap Vespa motorok felvonulása teszi érdekessé a programot.Esténként élőzene 21.30-tól...tánc, muzsika...22.-én "Shiva" tánc csoport fellépése.
info: 0587-704254
Volterra

Augusztus 16.-án és 23.-án középkori fesztivál lesz, valamint lovagi torna, zászlós bemutató, muzsikusok, piac, vásár...Érdekesség, hogy a régi volterrai fémpénzzel most vásárolhatnak is az érdeklődők a különböző kézzel készített csecse-becsékből, de bort és más élelmiszereket is meg lehet majd szerezni az érmével...Augusztus 23.-án és 27.-én pedig zene, festészet, tánc, fotózás és tipikus ételek kóstolója, valamint a boré lesz a főszerep...
info: 0588-87257, 368-356588
www.volterra1398.it
Siena
Augusztus 16.-án a minden évben megrendezésre kerülő "palio", azaz lóverseny lesz különleges programok kíséretében a sienai emberek múltját és érzéseit felelevenítve.24.-én a Dóm téren koncert lesz a "Cambridge muzsikusokkal", másnap pedig Demetrio Stratos emlékest.28.-án Pino Daniele koncert és a tánc búvöletében a "Szirének" mutatkoznak be.
info: 0577-292230
www.comune.siena.it
Orentano-Castelfranco di Sotto (Pisa)
Augusztus 20.-án Miss Carnevál választás, majd 22-23.-án fánk fesztivál!Standok, piac, vásár, előadások várnak mindenkit, lesz tombola is...
info: 0587-704254
Poppi
Augusztus 27-30.-ig az óvárosban borfesztivál lesz...mindenki, aki szereti a különleges, ízletes toszkán borokat, itt a helye!
info: 0575-502230
Montepulciano

Augusztus 23.-tól minden este típikus kis vendéglők kínálják az olasz étel különlegességeket...élő zene, majd 27.-én középkori kosztümös felvonulás gyertyafényben egészen a főtérig, ahol zászlósok bemutatója is lesz.30.-án pedig hordó gurító verseny!85 kg-os hordókat kell terelni másfél km-en keresztül!
info: 0578-757575
Cortona (Arezzo)

Augusztus 14-16.-án "bistecca" minden mennyiségben!12 szakács jelenlétében egy 16 nm-es rostélyon fogják sütni az ízletes húsokat...az asztalon persze nem hiányozhat a bor, a finom toszkán kenyér, a bab,a friss paradicsom és gyümölcs...22.-től egészen szeptember 6.-ig pedig kézműves ipari kiállítás és vásár lesz a Vagnotti téren. Érdekesség még, hogy cenzúrázott, eddig felszínre nem került könyvek bemutatóját csodálhatja meg minden erdeklődő...
Nyitvatartás: hétközben 10-13 és 15-20, szo-vas 10-20 óráig
info: 0575-630352
www.cortonantiquaria.it
Fabbrica (Pisa)

A július 11.-12.-i hétvégén ínycsiklandozó élményben lehet része mindenkinek, aki szereti a hasát és a toszkánai különlegességeket. Karfiol leves és rántott nyúl pisai módra lesz a menü, mindez este 7 órai kezdettel, utána pedig latin-amerikai és szalon táncok...Vasárnap meglepetés záró buli!
info: 0587-697149
www.fratresfabbrica.191.it
Certaldo - Mercantia

Július 15.-19. -ig Certaldo meredek lejtőin minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi fesztivál lesz.Híres művészek, színészek, előadók lépnek fel esténként (tavaly több, mint 60 ezer!) , lesz táncelőadás, színház, kabaré, tűznyelő, improvizációs mozgásgyakorlatok...sok-sok erdekesség, egyszóval látni kell, felejthetetlen élményt nyújtanak ezek a júliusi esték!A részletes program a honlapon látható...
info:0571-661259
www.mercantiacertaldo.it
Viareggio - Shakespeare fesztivál

Július 9.-én csütörtökön Shakespeare szonettjei kerülnek először színpadra, majd 14.-én Macbeth, 23.-án Szent Iván éji álom és 30.-án pedig Othello.Érdekesség még, hogy eredeti angol színészek elevenítik meg a drámákat!
A fesztivál keretein belül még augusztus 4.-én lesz látható Rómeó és Júlia.
info: 329-6255133
www.shakespearefestivalviareggio.net
A Mazzini téren a gyerekeké lesz a főszerep július 10-12.-én.17.-19.-én pedig "tenger ünnepe" , 60-70-es évek zenéje, divatbemutató, hastánc és a 2009-es Miss Mare ("tenger Hölgye")választás.
Lido di Camaiore
Július 11.-én fergeteges esti buli várja az érdeklődőket a tengerparton, zene-zene minden mennyiségben a csillagos ég alatt...Majd 17.-19.-ig sport fesztivál, minden mozogni vágyó fiatalnak és idősnek egyaránt.Augusztus 13.-ig "kávé fesztivál" koncertekkel.
info: www.nottelidoblu.net
www.unarotondanelblu.it
Pisa

Nem fog unatkozni senki, aki a tengerpart helyett inkább Pisa utcáit választja kikapcsolódásként.Ugyanis koncertek, színházi előadások, fotó kiállítás...július 19.-ig még látható a Galileo Galilei kiállítás, ahol igény szerint idegenvezetés is van pénteken és szombaton délután.Július 12.-én 18.30 órai kezdettel S.Gualberto védőszent ünnepe a Coltano parkban, ahol Bach művei is felcsendülnek.
info: 840-121212
www.comunepisa.it
Opera Fesztivál

Firenzében a Boboli Kertben és San Galgano-ban (Siena-hoz közel) lesz látható számos híres opera mű, mint Verdi Aida-ja július 9.-én és 21.-én (Boboli), aztán Mozart Varázsfuvolája július 18.-án és 25.-én (San Galgano). Július 11.-én és augusztus 1.-jén a Seviglia-i borbély (San Galgano), amelyet Montevarchi-ban (Arezzo) is bemutatnak július 23.-án. Majd Carmina Burana július 14.-én (Boboli) és Bolero július 17.-én (San Galgano)...felejthetetlen élményt nyújtanak az opera szerelmeseinek!
info: 055-5978309
www.festivalopera.it
San Gimignano

Még mindig a zene szerelmeseinek! Július 20.-án hétfőn 21.15 órai kezdettel főleg Haydn muzsikái csendülnek fe, melyet július 29.-én szerdán Beethoven szinfóniái követnek...
info: 0577-940008
www.sangimignano.com
Lucca
Nyári Fesztivál egész júliusban ebben a gyönyörű, több kilóméter hosszú kőfallal körülvett kis városban.10.-én Antonacci, majd másnap Lenny Kravitz és 16.-án James Taylor és zenekara ad koncertet. 18.-án a gyönyörű hangú Karima lesz a vendég, 24.-én James Morrison és Amy MacDonald. 25.-én Moby koncert. A fesztivál zárónapja július 26.-a.
info: 0584-46477
www.dalessandroegalli.com
Fiesole

A jazz zene szerelmeseinek a Romano színház ad helyet július 12-20.-ig.Többek között Medesky and Wood (12.-e), majd Esperanza Spalding (15.-e), Alessandro Lanzoni Quartet (16.-a), szardíniai jazz csapat (17.-e), David Byrne (18.-a) es Stefano Bollani (20.-a)színesitik az estéket.
info: 055-5961293
www.viverejazz.it
Montalcino
És még mindig jazz! Július 15.-től egészen a hónap végéig híres zenészek adnak koncertet Montalcino utcáin.Többek között Groove Master Quintet, David Liebman, sőt Miles Davis is jelen lesz...
info: 0577-840111
www.castellobanfi.com
Peccioli
Egész júliusban a zene és a színházi előadások színes repertoárja lesz látható és hallható az Amfiteatrumban, mint például a híres Alessandro Benvenuti improvizció (14.-én) vagy éppen Renzo Arbore zenekarának előadása (19.-e) vagy Gogol műve 24.-én...a záróesten TÜZIJÁTÉK!
info: 334-7172854
Campi Bisenzio (Firenze)

Július 17.-ig az óvárosban különböző színházi előadások, színészek, írók, költők és mozi-mozi-mozi...aztán orosz marionett bábús előadások majd lélegzetelállító légi, akrobatikus bemutató főleg gyermekek részére, de garantáltan a felnőttek sem fognak unatkozni!
info: 055-8964519
Volterra

Főleg a gyermekeké a főszerep! Július 20.-án és 24.-én Super Man előadás, majd 23.-án egy híres Shakespeare darab kerül bemutatásra, 24.-én és 26.-án pedig cirkusz!
info: 0588-80392
www.volterrateatro.it
Vinci

Nyári fesztivál Vinci utcáin július 25.-től.Szombat és vasárnap középkori-fantasztikus játékok bemutatója, 29.-én tüzijáték, majd július 30.-tól augusztus 1.-ig színházi előadások lesznek. Július első 2 hetében illetve ugyanígy augusztus első 2 hetében mozi a csillagos ég alatt...
info: 0571-56055
www.terredelrinascimento.it
Grosseto – Etruszk kiállítas
A Régészeti Múzeumban etruszk kiállitas nyílik június 13-ától Grosettoban.
A Maremma övezet lakóinak életét és halálát átölelő korszak remek alkotásai tekinthetők meg.
Többek között síremlékek, aztán bronz alkotások (legyezők, parfum tartók...) és gyönyörű ötvösmunkák.A kiállítás megtekinthető hétfői nap kivételevél minden nap 10-13 es 17-20 óra között.
Telefon +39 0564 488750
Massa Marittima/Palazzo dell'Abbondanza –Niki de Saint Phalle kiállítás
Niki de Saint Phalle híres francia-amerikai művész kiállítása lesz látható egész júniusban 10-12.30 és 15.30-19 órai nyitvatartással (hétfő szünnap!).
A művész még a 60-as években lopta be magát a közönség szívébe, a különböző női alakot ábrázoló munkáival (a híres 'nana'), aztán legnagyobb alkotása a 'Tarokk Kert'(1979-1996), ahol számos gyönyörű és lélegzetelállító szoborfigurái láthatóak.
Info: www.coopcollinemetallifere.it
Montelupo Fiorentino
Június 20.-28..-ig minden évben megrendezésre kerülő keramia unnep lesz. Ez a város híres a gyönyörű kerámiáiról, az utcákon is hatalmas vázák, szobrok sorai láthatók.
Számos fiatal tehetséges kerámikus, művész mutatja be tudását, műveit, kollekcióját.
A helyszínen megvásárolhatók az elkészített remekművek is!
Ezen kívül többnél több érdekes előadás, bemutató, múzeumlátogatási lehetőség színesíti majd az estéket.
A fesztivál este 18 órától éjfélig látogatható, vasárnap reggel 10 órától. A kiállítások hétfőtől péntekig 17 órától éjfélig, szombaton 10-13 és 16-24 között és vasárnap pedig 10-24 órakor tekinthetők meg.
Siena környéki programok
Cetona
Június 26-28. és egyben július 3-5.-ig „kenyér ünnepe”
Híres helybeli szokás, hogy a kenyeret itt különleges eljárással, élesztő nélkül készítik, kissé hasonlít a pizza tésztájához is, és kemencében sütik.Érdemes megkóstolni, nagyon finom'
Régi autók, motorok kiállítása, bemutatók is lesznek mindeközben.
San Casciano dei Bagni
Június 20-21.-én a „mi palacsintánkhoz” hasonlatos ételkülönlegesség ünnepe lesz!
Tésztéja tulajdonképpen szinte azonos, ugyanúgy sütik
|