Csakis Toszkána!

Mióta hazajöttünk, minden Toszkánáról szól. Keresem a vidéket leíró köteteket, az ottani étel-recepteket, a használtcikk piacon a toszkán kerámiát. Nem hiányozhat az asztalról egyetlen napon sem az olíva olaj, a pirítós, a kapucsinó és örömmel fedeztem fel az egyik multi áruház polcán a limoncellót. Arra az esetre, ha a nyaralásról hozott palack kiürülne. Proscuttot még nem találtam, a bivaly mocarella pedig valahogy nem olyan, mint ott volt. Szóval, az, hogy Viki toszkánai honlapjára rátaláltam, megváltoztatta az életemet.

Évek óta a gyerekeimmel hármasban nyaralunk. Az idei kiruccanás helyszínét keresgéltem, amikor érettségi elõtt álló fiam azt mondta, mi lenne, ha ezúttal nem Horvátország, hanem Toszkána felé vennénk az irányt. Merthogy az olyan szép lehet. Lányom, a mûvészet és építészet-rajongó másik kis-felnõtt csemete sem tiltakozott. Persze, nekem szintén nem kellett kétszer mondani, fõként, hogy pár nap erejéig a télen már belekóstoltam az ottani életbe. No és bár valóságos csodának tûnt, hogy a gyerekem valaha is leérettségizhet, gondolatban azért esélyt adtam neki, és ráfogtam, hogy akkor ez lesz az ajándék. (A gyerek aztán mégiscsak jól vette az akadályt, kicsivel késõbb pedig nem akaródzott neki hazajönni Toszkánából).

Szóval a netet bogarászva hamar ráakadtam Viki honlapjára. Annak külön örültem, hogy magyar nyelvû és annak pláne, hogy Viki ott él, hiszen sose lehet tudni. Mivel mi nem afféle strandon ülõs nyaralók vagyunk, arra törekedtem, hogy a kötelezõ toszkán látnivalók közelében legyünk, de azért a tengert is láthassuk. Mivel a toszkán tengerpart sík és homokos, mi pedig a sziklás, kavicsosat szeretjük, nem bántam, hogy a parttól ötven kilométerre, a szárazföldön leszünk. Annál is inkább, hiszen a legnagyobb városoktól is ilyen emberi távolságra, Viki faluja körül szintén van jó néhány lehetõség.

A Lajatico melletti farmházak közül az olcsóbbakat, de a medencéseket néztem végig, víz nélkül nekünk nem igazi a nyaralás. Még idõben megtaláltuk a faluhoz közeli egyik házat, a Podere il Colle gyönyörû épületét. Viki fantasztikus, minden részletre kiterjedõ útleírást adott, nagyon könnyen odataláltunk. Igaz, a faluba vezetõ, ciprusokkal szegélyezett szerpentin látványa már megnehezítette a koncentrálást vezetés közben. Az apró kistelepülésen minden annak híres szülöttét, Andrea Bocellit hirdette. Mint kiderült, a szerencsésebbek akár összefuthatnak vele a fõutcán sétálva, vagy a kávézóban. Bocelli nyaranta, júliusban ad egy koncertet a falu széli szabad téri színpadon, kis tóval és csodás ciprussorral a háttérben. Mázlink volt, hogy az általunk is csodált opera énekes hazaindulásunk elõtti estén tartotta a fõpróbát, ahol - több ezer rajongóval együtt - mi is ott lehettünk. Fantasztikus élmény volt, ahogy tõlünk karnyújtásnyira énekelt. Amellett a nagy koncerten már szó sem lehet arról, hogy a színpad elõtt gátlástalanul fényképezzenek a rajongók.

Jellemzõ volt, hogy hazafelé tartva a több száz gépkocsit rendõrök terelték. Minket is, csakhogy pont a szállásunkkal ellentétes irányba. Mikor szóltam, hogy arra mi aztán nem megyünk, mert a Triest házban lakunk, leállították a forgalmat a kedvünkért és elõre engedtek. Alig pár kilométerre voltunk csak a háztól, de a sötét toszkán éjszakában utánunk küldtek egy motorost, hogy vezessen haza bennünket. Szóval a nyaralás egy életre szólt. A koncert is, mint maga az egész hét.

A felújított farmház azon részében kaptunk apartmant, amely 300 éve áll. Ez persze nem látszott rajta, hiszen még a külsõ kõborítás fugái is harmonizálnak a kõ színével. Bent pedig ízléses, tiszta, toszkán stílusban berendezett helyiségek, modern fürdõvel, jól felszerelt konyhával. Kint térburkolt udvar, rengeteg virág a hatalmas terrakotta cserepekben, a tetõ alatt kovácsoltvas étkezõ garnitúrák minden apartmanhoz. A házak között zöld gyep, gránátalma fa, rozmaring bokor és sok-sok fa egész napos kabóca szerenáddal. Odébb kis játszótér, hátul pedig a babér- és leandersövény mellett, az olajfa liget elõtt a méretes medence. A vizében egész héten egy apró piszkot se láttam, a partja tele napernyõkkel, napágyakkal, de az apartmanból is ki lehetett vinni egy plusz favázas nyugágyat. A medence mellõl csodás kilátás az aranyló tarlókra, napraforgó táblákra, a lankák között a távolban feltûnõ magányos farmházakra, egymagukban is szép pinea fenyõkre, ciprusokkal szegélyezett utakra.

Egészen távol Volterra trónolt az egyik magas hegy tetején, ott így szokás, falu a kakasülõn. Oda még érkezésünk estéjén ellátogattunk. Hiszen mivel éjjel kettõkor indultunk, délben már elájulhattunk remek szállásunktól. Ugyanis a mi kedves háziasszonyunk, Rozella gondoskodott róla, hogy ne két órára, hanem már elõbb kitakarítva várjon minket az egyébként dél-nyugati fekvése ellenére is kellemesen hûvös apartman. Délután pedig kipihentük magunkat a medencénél. Volterra jó néhány szerpentin legyõzésével elérhetõ, csendes, barátságos kisváros. Középkori falai közt jó barangolni, római kori amfiteátrumában pedig éppen valami koncertre készültek. Ahogy egyébként a fõszezonban szinte mindenhol és szinte minden nap. Hol vásár, hol koncert, valami minden napra jutott.

A mi kis falunkban, Lajaticoban az egyik esti piacon a kis standokon helyi borokat, sajtokat, péksüteményeket, mézet árultak az asszonyok. Az apró fõtéren több bolt is várta a vásárlókat meglehetõsen vegyes kínálattal. Az élelmiszertõl a hírlapon át az ajándékig. Az egyik nagyobbacska üzletben vásároltam reggelente friss péksüteményt. A kiszolgáló hölgy folyton mosolygott, türelmesen várt, míg az olasz szótár segítségével összeszedtem minden fantáziámat, hogy segíthessen, melyik olíva olaj és limoncelló a legjobb. Válaszként elém pakolt mindegyikbõl vagy négyet, és hevesen gesztikulálva litániát zúdított rám - persze olaszul. Szerintem levegõt sem vett percekig, én meg egy szót se értettem az egészbõl. Azért sikerült rövidre zárni és megkötni az üzletet. Ugyanott isteni bivaly mocarellát és sós levegõn érlelt proscuttot is vettem, pár szeletet. Mégsem vágott grimaszt, levágta a hajszálvékony szeleteket és úgy becsomagolt mindent, mintha értékes porcelán lenne. Aztán fizetés után még õ pakolta szatyorba a cuccot, minden reggel.

A kávézóban vaníliás croassant és friss mandulás sütemény illatozott. A kedvesség, aprólékos csomagolás ott sem hiányzott. Igaz, mindenhol olaszul köszöntem és megköszöntem, valamint a „kérem” (prego) szóval sem fukarkodtam. Ettől pláne kenyérre lehetett kenni mindenkit. Szóval nagyon klassz volt. Rengeteg emléket örzünk és semmi rosszról nem tudunk beszámolni. A nyár csak emlék, de jövõre is lesz. Ha pedig nyaralunk, más nem jöhet szóba, csakis Toszkána! (Viki már megírta, hogy mikor lesz a 2010-es Bocelli koncert Lajaticoban...)

T. Zsuzsa

Zsuzsa képeit a jobb oldali képek menüben az utazók képei alatt nézhetőek meg nagyobb méretben, a hivatalos újságcikk pedig ugyanitt az élmények menüpontban található feljebb